Annyi gondolat jár a fejemben, de legfőképp nagyon dühös
vagyok. Dühös vagyok az idióta emberekre ,kik nem törődnek senkivel és semmivel
saját magukon kívül. Rengeteget olvasok olyan szülőkről kik nem foglalkoznak
gyermekeik érzelmeivel s jövőjével. Mit tehet, az a szülő ki neveli s mindig
gondoskodott gyermekeiről az olyan ellen, aki csak fel kívánja használni a
gyermek által nyújtotta lehetőségeket. Sokan elválnak ilyen, s olyan okok miatt
. Van ki jogosan gyermekei érdekeit nézve . A másik szülő épp , hogy le nem tojja,
mi van a gyerekekkel , csak aztán valami isteni megszállástól vezérelve , kipattan,
fejéből a gondolat nehogy már épp ők boldogok legyenek esetleg kialakított új
életükben , bele rondítunk a kellős közepében .
Mikor kicsi voltam sok családfilmet néztem. Mindig szép
boldog családot akartam, de sajna akit én azt hittem ő az, akivel az lehet, hát
másképp alakult. De már más életünk van, mire kezdte volna mindenki megszokni
az új életvitelt, jön, s bele rondít. Kéthetente szép szavak és sok hazugság
,majd a butítás. Az eredmény egy kupac összezavarodott gyermek.
Mondhatod neki, hogy mi a valóság, valami oknál fogva a szép
hazug szavakra sokkal fogékonyabbak a gyerekek, mint a helyes intelemre.
Vagy érezzem magam rossz szülőnek, mert a lehető legjobbat és
a lehető legtisztességesebb dolgokra akarom tanítani????? Bízom benne, hogy idővel meg fogják érteni,
csak addig a másik szülőnek ki kell tartani minden áron. Bár sokszor úgy érzem
a harcot elvesztem, mert a gonosz erősebb. Ilyenkor nagyon elkeseredem, de tudom,
nem ők tehetnek róla.
Miért van, hogy nem segít nekem senki? Miért nem érti senki a
segélykiáltásaim?
A törvény, az meg egy nulla.
Nagyon nehéz számomra a mindennapok így. Minden nap küzdelem,
hogy ne legyen szomorú a gyerekem. Ilyenkor azt gondolom az én hibám.
Annyira szomorú vagyok !!!!!!!!!! L
Sokat töprengek mit tegyek , merre lépjek. Néha azt gondolom
, csak nézek s várok. Van mikor nem lehet. Boldognak kéne lennünk , hisz az új
életünkben csak szeretet és szép szó vesz körül minket.
Már másod ízben fordultam gyámügyi szervek felé. Első ízben
nem tudtak segíteni. Most ismét megpróbálom, hátha valaki felfigyel már arra
mit is akarok mondani. Kitartok, bár sokat sírok.
Megállok a gyerekszoba ajtajában és csak nézem őket ,
mennyire nem tudják magukat jól érezni az apás látogatások után. Kérdezem mi a
baj? Van, hogy egyből kiöntik a szívüket, de van, hogy magába folytja és egy
kis idő elteltével kiömlik belőle.
Mikor elmond mindent én higgadtan válaszolok neki , de aztán
odébb kell mennem mert a könnyeim azok már gurulnak is. Olyan dolgokat mond a
gyerekem, amitől a szám tátva marad. Ilyenkor elgondolkodom, hogy annak a felnőttnek
vajon több esze van-e mint a 8 éves kislányomnak. Nem tartom valószínűnek!!!
